Az egyik legnagyszerűbb élmény a saját medence, hiszen akkor strandolhat az ember, amikor csak szeretne. Elég felkapni a fürdőruhát, valahová leteríteni egy törölközőt, és már merülhetünk is el a habok között. Igazán kiváló egyedül is, de talán még jobb esemény a családi vagy baráti közös strandolás. Közben lehet akár sütni-főzni is, beszélgetni, szórakozni.
Lehetőleg vegyünk fel sapkát, kalapot, mielőtt bemegyünk a vízbe. A nagy nyári hőségben könnyen napszúrást kaphatunk, feltéve, ha nem búvárkodunk.
Ne feledkezzünk meg a naptejről sem, válasszunk olyan változatot, amit nem mos le a víz. Ennek ellenére bizonyos időközönként kenjünk át magunkat, akár többször is a nap folyamán.

Álom Strandolás: mindegy, hogy luxuskörülmények között, álmaink tengerpartján strandolunk, vagy a saját kerti medencénkben, vagy a Balatonon, érdemes néhány jó tanácsot megfogadni. Részletek a cikkben.
Tizenegy és délután három óra között kerüljük a tűző napfényt, mert nagyon károsítja a bőrt. Ilyenkor vonuljunk árnyékba, olvassunk egy jó könyvet vagy süssünk-főzzünk.
Ha egyedül vagyunk a medencében, és nincs senki otthon, nagyon ügyeljünk arra, hogy ne aludjunk el. Megfulladni biztosan nem fogunk, de nagyon könnyen leéghetünk és napszúrást is kaphatunk, ha órákig a vízben vagyunk.
Alkoholos befolyásoltság alatt lehetőleg ne menjünk a medencébe. Akár baleset is lehet belőle, ha az ember többet iszik a kelleténél, és nincs, aki segítsen. Ráadásul a nagy hőségben sokkal hamarabb és könnyebben a fejébe száll az embernek az alkohol, így kisebb mennyiség is könnyebben fejbe vághatja az embert.
Ha nem használjuk a medencét, mindig fedjük le. Ezzel egyrészt megvédjük a vizet a portól és piszoktól, másrészt alapvető tevékenység, ha kisgyermek vagy kisállat van a háznál. Ha vendégeket fogadunk, ajánlatos a kisállatot elkeríteni, így még véletlenül sem fordulhat elő, hogy belepottyan a vízbe. Ne felejtsük el a megfelelő medencetisztítási műveletet elvégezni, miután elköszöntünk a vendégektől.
DjSteveflash