Medencenyitás tavasszal, avagy feladatok, melyeket a nyári pancsolás előtt el kell végezni

Akinek van medencéje, az tudja, hogy a téliesítés és a tavaszi nyitás rendkívül fontos, és bizony odafigyelést igényel. Télen sem szabad leengedni teljesen a vizet, hiszen lényegese, hogy maradjon benne valamennyi, így a fagy nem tud károkat okozni. A tavaszi nyitásnak is megvannak a maga trükkjei.

Amikor jön a tavasz, sokan már alig várják, hogy végre teletölthessék a medencéjüket, és nagyokat pancsolhassanak. Ám mielőtt ezt megtennék, nemcsak a megfelelő időjárási körülményeket kell megvárni, de túl kell esni a tavaszi medencenyitáson is. Ez lényegében a téliesítés feladata, csak fordítva, tehát annak pont az ellentéte történik. Persze plusz feladat is jár vele, méghozzá egy alapos porszívózás és némi vegyszerezés.

A tavaszi nyitás lépései

Ahogyan a téliesítés, úgy a tavaszi nyitás sem túl bonyolult. Első lépésben le kell venni a téli medencetakarót, majd visszahelyezni a létrát. Ezt követően a szigeteléstől is megszabadítjuk az ellenáramoltatók csonkjait, és beüzemelhetjük a homokszűrőt. A befúvók és a szkimmerek dugóit is ki kell venni, ezt követően pedig megkezdődhet a feltöltés.

Persze a feltöltés érdemes egy porszívózást végezni, hogy minden kosztól megszabadítsuk a medencét.

Ha a feltöltés megtörtént, akkor beállíthatjuk a pH-t és a klórszintet, és megkezdődhet a vegyszerezés is.

Ha a téliesítés valamiért elmaradt, akkor mindenképp fontos lesz egy alapos tisztítás is, ám arra figyelni kell, hogy a tisztítás során ne használjunk súrolószereket vagy durvább csiszolóanyagot, mert ezekkel kárt is tehetünk a medencében.

Ki végezze a tavaszi medencenyitást?

Bár nem olyan bonyolult feladat a téliesítés vagy a tavaszi medencenyitás, mégis sokan inkább elkerülnék ezt a feladatot. Ha nem fűlik hozzá a fogunk, akkor természetesen hívhatunk hozzá szakembert is, akik elvégzi helyettünk a feladatokat, így pedig biztosak lehetünk benne, hogy semmi sem marad ki.

Persze, ha bízunk magunkban, akkor akár mi is megcsinálhatjuk, a lényeg, hogy járunk utána alaposan, és megfelelő körültekintéssel vágjunk bele.

Hozzászólás írása