Az első alkalom nemcsak a szüzességünk elvesztésére vonatkozhat. Az ágyban számos első alkalmat élhetünk meg, melyek csodás élményt jelenthetnek. Az első alkalom nemcsak a legelső szexuális aktust jelentheti, hiszen minden új partnerrel van egy első alkalom.
Minden kapcsolatban vannak „nagy első’ pillanatok, de mindenkinél külön is megvannak ezek az első alkalmak. Lehet az is első alkalom, hogy nem jön össze a dolog, de érdemes inkább a boldogabb első alkalmakra koncentrálni.
Első alkalmak, melyeket érdemes megjegyezni
Számtalan elsőt lehetne felsorolni, hiszen amikor kísérletezünk, rengeteg első lehet. A következőkben felsorolunk pár elsőt, ami igazán emlékezetes lehet

- első együtt töltött éjszaka: amikor először vagyunk együtt új párunkkal, az mindig emlékezetes, persze nem feltétlen azért, mert tökéletes. Lehet kicsit esetlen, nehézkes, vagy kínos, de ettől még örök élmény marad.
- első alkalom egy új, extrém pózzal: igazából minden pózt fel lehetne sorolni, hogy emlékezetes lesz az első, de ez nem feltétlen van így. Ám, ha valamilyen, különösen kifacsart pózt próbálunk is, és a próbálkozás még sikeres és élvezetes is, akkor arra biztosan emlékezni fogunk.
- első alkalom egy szokatlan helyen: nemcsak az extrém pózokat jegyezzük meg, hanem az egyedi helyeket is. Különleges lehet először a gyerekkori szobánkban, a természetben, félig-meddig nyilvánosan, a kertben, a konyhában, vagy az autóban csinálni.
- első orális szex: mindegy, hogy adjuk vagy kapjuk, meglehetősen emlékezetesek az ilyen jellegű első alkalmak. Persze, ahogyan az első együttlét, ez sem feltétlen mentes a zökkenőktől, de az is előfordulhat, hogy azért emlékszünk rá, mert olyan csodálatos volt nekünk vagy a partnerünknek.
- első orgazmus: ez főleg a hölgyek esetében lehet különösen emlékezetes, ha a párjuk végre, vagy akár első próbálkozásra ki tudja őket elégíteni.
- először a zuhany alatt: sokan csak az ágyban élik ki a vágyaikat, a lakás más pontjára nem igazán merészkednek, esetleg még a zuhany alá.

