Outletből divatosan

Az Outlet vásárlás nagy divatját éli, egyre másra nyílbak a nagy márkák és már a kisebbek outletjei is, igaz Magyarországon egy kis lemaradás érzékelhető, talán amiatt, mert a nagy márkák jelentős részének nincs akkor a helyi készlete, ami ellátna egy outletet.

Szerencsére azonban bőven van miből válogatnia a magyar outletezőnek is, hiszen a kisebb boltok mellett két nagy outlet centrumot tudhatunk magunkénak, valamint Parndorfba kimenni sem nagy ügy.

Igaz, hogy sok esetben az outletekben a leköszönő szezonból visszamaradt áru vásárolható meg, de nyilvánvalóan egy szezon ruhadarabjai a következőben is trendinek számítanak, sőt, legtöbbször minimum egy évig még divatosak. Ezt úgy kell érteni, hogy a 2017 tavaszának trikótrendje 2018 tavaszán nem lesz elavult. Az outletekből fel lehet öltözni divatosan és minimum 30%-os nyerünk ezzel a megoldással, tehát érdemes is.

Hogyan legyünk divatosak outletből?

Néhány tippet adunk a hatékony és kifizetődő outlet vásárlásokhoz, hogy olcsóbban lehess trendi minden szezonban.

Outletből divatosan

Outletből divatosan

Mielőtt nekiindulnál a nagy beszerző körútnak, mérd fel, mire van szükséged, mi az, amit jövőre is biztosan hordani fogsz. Ha mondjuk kell néhány basic trikó, akkor tuti ötlet outletből biztosítani, mert az sosem megy ki a divatból. Ha viszont van pár olyan ruhadarab, lábbeli vagy kiegészítő, ami nagyon fájt a fogad, de szezonban túl drága volt és az akcióról lemaradtál, azt is nyugodtan vedd fel a listára. Ha most nagyon tetszett, tetszeni fog ősszel vagy jövőre is.

Ha fontos számodra, hogy mindig közelíts az aktuális trendekhez, akkor biztosan bújod a divatlapokat és ismered a következő szezon, sőt a következő év divatját is. Jól nézd meg magadnak ezeket és az outletben felpróbált darabok közül azokat válogasd ki, melyek beleillenének a jövő divatjáról készült képbe is, mondjuk pár vadonatúj „brand new” holmival karöltve.

Olyan darabokat, melyek kirívónak különlegesek és csak egy rövid időszak kedvencei, nem érdemes megvásárolni, kivéve, ha extra jó áron kínálják. Az outletekben nem ritka a 70%-os leértékelés sem, de még ennél nagyobb kedvezményekkel is meglephetnek bennünket. A nagyon egy szezon trendjéhez passzoló darabokat csak akkor érdemes megvenned, ha szinte úgy dobják utánad. No persze az az eset itt is kivétel, mikor valamibe menthetetlenül beleszeretsz, mert akkor mindegy, mely szezonban vagyunk, hordd bátran, hiszen stílusodhoz passzolni fog.

Néha olyan darabok is megtalálhatók outletekben, melyekkel a boltokban nem találkoztunk. Ezek általában újragyártott, kicsit átalakított típusai a nagyon jól fogyó termékeknek, így kissé egyedinek is mondhatók. Nyilván népszerű volt a prototípus, hiszen értelmét látták újra gyártani, úgyhogy még néhány szezonig biztosan az élvonalban marad, vegyél belőle bátran.

Hozzászólás írása