Mi a tiszta és egészséges medencevíz titka?

Senki nem szeretne koszos, szennyezett, algás és zavaros medencébe megmártózni, legyen szó otthoni fürdőzésről, vagy uszodai csobbanásról. Ám míg egy strandon az üzemeltető felelőssége, hogy minden esetben kristálytiszta vízzel tudja várni a fürdőzni vágyó vendégeit, egy saját kerti medence esetében a medence tulajdonos feladata az, hogy rendszeresen karbantartsa a medence vízét

A medence vize pedig csak abban az esetben lesz kristálytiszta, ha nem feledkezünk meg azokról a fontos teendőkről, mely megakadályozza annak algásodását (medence vegyszerek). Elengedhetetlen ugyanis a rendszeres takarítás, illetve az, hogy a víz összetevői kémiai egyensúlyban legyenek.

Így lesz mindig tiszta a medence vize

A víz tisztán tartásának első lépése minden esetben az, hogy a nagyobb szennyeződéseket eltávolítsuk a medencéből. Szükségünk lesz egy vízforgatóra, ami szűrőből, és szivattyúból áll. Ez a szűrő szűri meg a vízben levegő, és a víz felszínén úszkáló szennyeződéseket, a medence fenekére lerakódott koszt pedig el tudjuk távolítani egy víz alatti porszívóval.

Az, hogy milyen szűrőberendezésre lesz szükségünk, általában a medence méretétől, nagyságától függ. Ha a medencénk nagy méretű, akkor homoktöltetes szűrőt kell vásárolnunk, míg kisebb medencéknél elég a papírbetétes változat is. Ez utóbbit azonban érdemes hetente egyszer folyó vízzel átmosni.

Ha éppen nem használjuk a medencét, akkor mindenképpen takarjuk le, így meg tudjuk akadályozni azt, hogy belepotyogjanak a különböző szennyeződések (például a falevelek ősszel).

A szokásos tisztítás mellett a medence vizének kémiai paramétereinek ellenőrzéséről sem szabad megfeledkeznünk. Ez a mérés egyszerűen zajlik, ilyenkor különböző tesztek segítségével meg tudjuk állapítani, hogy a víznek milyen a klórtartalma, összlúgossága, illetve a pH értéke.

Az sem jó, ha a víz pH értéke túlságosan magas, de az se ha alacsony. Ha magas, akkor a víz irritálhatja a szemünket, és a bőrünket is fürdőzés közben, ha pedig túl alacsony akkor az előidézheti a kiegészítők rozsdásodását. Az a legjobb, ha az érték 7,2 és 7,6 között van.

A víz összlúgossága pedig ideális esetben 80-120 mg/ liter között kell hogy legyen. Fertőtlenítés szempontjából fontos a víz klórtartalma is! A víznek mindig annyi klórt kell tartalmaznia, amennyi képes a különféle fertőzéseket, betegségeket okozó mikroorganizmusokat elpusztítani, ehhez pedig a klórtartalomnak 0,6-1,00 mg/liter közé kell hogy essen.

Hozzászólás írása